A Vörös-tenger nyáron

Csillámló égszínkék tenger, lágyan símogató szellő, végtelen nyugalom és zavartalan csend vesz körbe ahogy ülök kapitányi fülke előtt. Közben az egyik korallzátonytól a következőig siklik át a hatalmas hajó és alig várom már a merülést! Eddig csak kora tavasszal és késő ősszel jártam a Vörös Tengerre szafarizni, amikor már a merülések között elkelt a pullóver és bizony néha a sapka is a fülek védelmére. De a gazdagabb látvány miatt leginkább ezt a két időszakot preferáltam.

Most, hogy belekóstoltam nyáron is a szafarizásba már tudom, hogy ezt az évszakot sem szabad kihagyni Egyiptomban! A víz átlátszó, a látótávolság gyakran jóval meghaladja a 40-50 (!!) métert. A hajó orrából a tengerfenéken a korallokat és a hajómotor hangjára szétrebbenő halrajokat kémlelem. Megérkezünk a következő merülőhelyre. Kikötünk és elkezdünk készülődni a merüléshez. A hajó fedélzetéről látom a bársonyosan bodrozódó kékséget és a zátony smaragdzölden és mélybarnán csillogó sávját.

A neoprén ezúttal a hajón marad, mert egy rövidnadrág is megteszi a 28-30 fokos vízben. Rajtunk kívűl egyetlen hajót sem látok a környéken. Ez szinte minden zátonynál így van egész héten. A Ras Mohamed nemzeti parkban vagyunk és Shark – Yolanda zátonyánál készülődünk a beugráshoz. Júliusban és augusztusban teliholdkor jellemzően összegyűlnek a vörös csattogóhalak, a barrakúdák, a denevérhalak és több száz fős rajokba verődnek, mivel az íváshoz készülődnek. Lenyűgöző látványt képeznek ezek a hatalmas csoportosulások!

Végre vízben vagyok és ismét átadhatom magam a súlytalan lebegésnek. Fekete arany kalauzhalak húznak el mellettem villogva. A hátamra fordulok, hogy lássam a felszínen áttörő napsugarakat és ahogy elnevetem magam sűrű buborékok törnek elő a reduktoromból megijesztve egy felettem úszkáló kishalat. A zátony felé fordulok és egyszer csak egy S rajzolatú kagylóból és csipkés korallokból álló vízalatti tündérkert tárul elém. Nézem, ahogy egy csiga fáradságosan hosszú útra indul egy kövön, mellette a kő oldalán bohóchal játszik egy mérgező anemóna bíborhegyű csápjai között. Olyan, mint egy gyerek – állapítom meg.

A zátonytól nem messze észreveszek egy barrakúdát. Csupa fog száját mozdulatlanul kitáltja és úgy fordul velem ahogy elhaladok mellette, méltóságos szoborrá merevedve. A merülés végén a hajó felé közeledve egy teknőst pillantok meg aki éppen levegőért igyekszik a felszínre. Lélegzetvisszafolytva figyelem.

A hajó farához érve máris segítő kezek nyúlnak le felém és veszi el az uszonyomat a tettrekész legénység. A nyárban nem csak az a csodálatos, hogy szinte napi egy pólóval át lehet vészelni a nyaralást, hanem az is, hogy a nappalok jóval hosszabbak, mint tavasszal, vagy ősszel. Esténként, ahogy az első emeleti fedett dekken összegyűlik a társaság a tenger tintakéken, mélyen hallgat, csak egy-egy kósza hullám loccsan a hajó oldalán, és lágyan elringat, akár egy bölcső. A hét most talán még gyorsabban telik, mint eddig. Arra gondolok, hogy akár hónapokat is el tudnék tölteni a tengeren. És egy hetet újra el is fogok. Legközelebb jövő nyáron!

Írta: Hertelendy (Völgyesi) Lívia
Fotók: Selmeczi Dániel