30 nov 2023

Merüljetek velünk Szaúd-Arábiában!

Szaúd-Arábiáról:
A Szaúd-Arábiai Királyságot megannyi legenda, híres történet és rejtély övezi. Pár évvel ezelőttig csak a vallási turisták és üzletemberek számára engedélyezték a belépést. Pár éve azonban a turistavízum kiterjesztésével megnyitotta kapuit, és az utazók végre felfedezhetik ezt az egzotikus, misztikus helyszínekkel teli országot.

Az Arab-félsziget egy nagy kiterjedésű, Délnyugat-Ázsia és Afrika találkozásánál fekvő, zömmel sivatag borította földrajzi terület, a Közel-Kelet része, mely hatalmas kőolaj- és földgáz készleteinek köszönhetően nagy gazdasági és politikai jelentőségre tett szert a 20. században.
A sivatag központjában van Rijád, Szaúd-Arábia fővárosa, aminek több mint 7 millió lakosa van.

Jeddah-ról:
Első búvárcsoportunk repülője itt szállt le márciusban. Majd a csoport Al Lith város kikötőjébe buszozott és onnan hajóztak ki Farasan banks területére.  A Vörös-tenger partján fekvő Jeddah egyben kikötőváros és kereskedelmi főváros, a második legnagyobb település Szaúd-Arábiában.

Repülés:
Budapest – Jeddah közvetlen járatával Wizzairrel (repülési idő: 4 óra 45 perc ).
A Wizzair-en az árak dátumról dátumra eltérhetnek és változnak is, ahogy telik az idő. De ez a legjobb megoldás, mert egyenes járat. Ezen kívül vannak átszállásos járatok, vagy van Bécsből is egyenes járat.

Ez egy példa:

Vízum:
A vízumot bankkártyával javasoljuk előre megvásárolni a visa.visitsaudi.com-on.
A gyors és könnyen használható online  portálon keresztül 63 jogosult ország nemzetközi látogatói (magyarok is) igényelhetnek eVisa-t. Az eVisa egy évre szóló, többszöri belépésre jogosító vízum lesz, amellyel a turisták akár 90 napot tölthetnek az országban. Helyszínen is meg lehet venni (kizárólag) bankkártyával, de „last minute” utasoknak javasoljuk csak. Az árfolyam függvényében ez a vízum 50-60.000ft lesz . (Ha szükség van rá, mindenben segítünk.)Turnusok:
  • Februártól március 29-ig péntek-péntek, 1 vagy 2 hetes szafarik
  • Március 31-től május végéig vasárnap-vasárnap turnusokat csinálunk

A hajó: M/Y Andromeda
Az Andromeda 4 emeletes búvár motoros yacht. 13 db kétágyas szobával rendelkezik. Minden szoba saját wc-vel és fürdőszobával valamint légkondícionálóval van felszerelve. Egy búvárdekk és 3 napozó dekk teszi a hajót kényelmessé, tágassá. Külön étterem és szalon valamint egy vizipipa szoba is található a hajón. A merülések során két zodiákot (motorcsónakot) is igénybe vehetünk. A hajó gyors, tágas, kényelmes. Igazi nagy búvárhajó.

A merülések:
Merüljünk együtt Farasan Bankson, ami híres a hihetetlen zátonyairól és vad szigeteiről. Nagy halak, csodálatos falak várnak ránk ezen a tavaszi szaúdi búvártúrán. Ez az a hely, amelyet Jacques Cousteau 1963-ban, a Calypso fedélzetén tett első vörös-tengeri expedíciója során a bolygó egyik leglenyűgözőbb és legérintetlenebb területeként jellemzett.

A Farasan Banks kis szigetekből és korallzátonyokból álló hatalmas szigetcsoport. Az egész terület vulkáni eredetű. A régi kráterek peremén növő madreporoszlopok több mint 300 méter mélységből alakítottak ki függőleges falakat. A kis szigetek, amelyek főleg körkörös vagy hosszúkás alakúak, gyakran egyfajta külső korallöv jellemzi, amely vulkáni eredetről tanúskodik. A szigetek első pillantásra hasonlónak tűnnek, azonban mindegyiknek megvan a maga titka, kezdve a fosszilis korallréteg eltérő összetételétől, amely meghatározza a kialakulását.

A nagyon finom korallhomok ideális élőhelye a teknősöknek, akik egész évben ott rakják le tojásaikat. Az alacsony növényzetben fészkelő madárkolóniák ritka szépségű naturalista oázissá teszik ezt a szigetcsoportot.

További részeletkért keressetek minket!  info@redseaboats.hu

Az időfaktor kulcskérdés, mert aki most foglalja le a Wizz járatát, rengeteget spórolhat.  De kérjük, csak akkor foglaljatok repülőt, ha nálunk opciózzátok a hajót.

https://diving-saudi-arabia.com/

 

Views: 720
Author: Boats Red Sea