Eiffel-torony Szudánban

30 márc 2013

Klasszikus hetet zártunk Szudánban szürke cápákkal, fehér uszonyúakkal és barrakúdákkal. Az erősebb áramlatok ezúttal elmaradtak, ezzel együtt a pörölyök is, de neheeem, ez nem tántorított el minket, nem maradtunk látnivaló nélkül még így sem!

Túra időpontja: 2013. március 16 – 23.
Útvonal: Észak Szudán
Levegő hőmérséklete: 30 fok
Víz hőmérséklete: 26 fok
Látótávolság: 30 méter

Az erős szél miatt Shab Suedi volt a túra legészakibb állomása. A szokásos reggeli két merülés után máris elindultunk délnek. Bár 30 fok közelében volt a hőmérséklet egész héten, volt néhány nap, amikor fátyolfelhős volt az ég és a klímát sem kapcsoltuk be.

A Sanganeb zátonyrendszert a héten is alaposan körbemerültük, ámbár a 124 korall zátony csoportból még hátramaradt néhány. Híres világítótornyát, az Eiffel-torony kicsinyített változatát természetesen bevettük most is és kattogtattuk a gépeket a magasból szaporán. Elég esztétikus fentről a látvány: a nyílt tenger közepén vagyunk, körbe-körbe smaragzöld korallzátony. Néhány szudáni katona áll szolgálatban a toronyban, 3-4 hónapos műszakban és minden látogatót nagy örömmel fogadnak.

Útvonaltervünk:

1. nap: Shaab Suedi Fasma, Shaab Suedi Fasma, Shaab Suedi Fasma
2. nap: Blue Belt, Shaab Rumi South, Shaab Rumi South, Precontinent
3. nap: Shaab Rumi South, Shaab Rumi South, Precontinent, Shaab Rumi Lagoon
4. nap: Shaab Rumi South, Sanganeb North, Sanganeb West, Sanganeb West
5. nap: Sanganeb North, Sanganeb South, Sanganeb South, Umbria
6. nap: Umbria, Umbria

Szinte minden merülőhelyet már-már szokás szerint egyedül, vagy egy hajóval kellett megosztanunk. És a víz alatti állatvilág … Hát az természetesen ezúttal is csodálatos volt. A merüléseink nagy többségében találkoztunk szürke szirticápával, vagy a jellegzetes fehéruszonyú cápával. A rengeteg színes apróhal mellett szinte minden merülésnél további nagytestű hallal találkoztunk. Így szembe jött velünk rengeteg hatalmas napóleon hal, óriási falkába verődött barracuda és jack fish raj is. Ezek alapján gondolom nem nehéz elképzelni, hogy szinte minden nappali merülésünk önmaga volt a csoda. Az éjszakai merüléseknél is volt érdekesség: spanyol táncos, rákok, tűzhalak, barrakúdák és szivárvány színű csigák.

Új hét, új remények, jövő héten ismét érkezünk és beszámolunk mindenről amit láttunk.

Ha többet szeretnél megtudni a szudáni merülési lehetőségekről, kattints ide!
Magyar nyelven: www.redseaboats.hu/szudan/
Angol nyelven: www.sudan-diving.com
Oroszul: www.sudan-diving.ru

Ha lemaradtál volna az elmúlt két hét eseményeiről, az alábbi linkeket kattintva pótolhatod:
Manta, pöröly, barrakúda!
Visszakacsintottak a cápák!
Angarosh a “cápák anyja”
Tökéletes kezdet Szudánban!
Halkavalkád a halak jegyében!

Views: 2587
Author: Hertelendy (Völgyesi) Lívia