Komolyan elgondolkoztam az elmúlt évek alatt, hogy a jövő sajnos nem a „nagyhalas” merüléseké. A legtöbb búvár mindig valami ÓRIÁSIT szeretne látni a víz alatt. Delfineket, barrakudát, cápát- fogalmazhatunk úgy is, szinte mindegy hogy mit, csak valami NAAAAAGY legyen.
Viszont jó pár száz merülés után valahogy ez a dolog kezd megváltozni…
Elkezdjük felismerni a makró világ szépségeit, és betekintést nyerhetünk szellemtűhalak, pygmy csikóhalak, harlequinrákok eddig még nem látott titkos világába. Ezidáig mindig csak a kéket néztük, hogy mikor mi tűnik fel valami, és minden merülést új helyszínen szerettük volna végre hajtani. Pedig csak lassabban kell úszni és figyelni, mert így akar pár négyzetméternyi korallzátony is bőséges látnivalót kínálhat akár több merülésre is.
Miért is mondom ezt? Sajnos az elmúlt évek alatt a nagyhalak szinte kihalófélbe kerültek, ritkán találkozhatunk tonhalakkal, vagy egyéb nyíltvízi fajokkal a merüléseink során. De gondoljunk bele mikor is láttunk utoljára több száz vagy esetenként ezer egyedből álló tornádószerűen kavarodó barracuda rajt Egyiptomban?
Vagy tüskés makrélákból álló rajt? Sajnos ezek a látványok eltűnőben vannak a búvárok szemei elöl. A környezetszennyezés, a globális lehalászás, a dinamit okozta károk lassan visszafordíthatatlan folyamatokat okoznak a világ tengereiben. Vagy olyan távoli helyekre kell utaznunk mint például Cocos vagy Malpelo, netán Francia Polinézia ahol ezeket a problémákat már hosszú évekkel ezelőtt felismerték, pénzt és energiát áldoznak a védelemre.
De meddig tartható ez fent mondjuk a kolumbai Malpelón ahol a nemzeti parkok határait tüzérségi ágyúval és helikopteres őrszolgálattal kell megvédeni a félelmet nem ismerő halászhajóktól? Csak vizsgáljunk meg gondolatban egy olyan üzleti modellt, ahol egy több millió amerikai dollárt érő modern halászhajó megtérülése 1-2 év! Hiszen a fogást már feldolgozott állapotban csak át kell rakni egy teherhajóra és nem is kell hosszú hónapokig visszatérnie a kikötőbe.
Vagy egy olyan világban, ahol a civilizációtól távoli helyeken a kezdetleges módszerekkel dolgozó halásztól 1 kilogramm cápauszonyt 100 euróért vesznek meg, majd a cápauszony-levest árusító éttermek több mint ezer eurós bevételre tesznek szert mert valaki kitalálta milyen jó és „egészséges” ez az ínyencség? De ne menjünk messzire, maradjunk a szép Európai Unió határain belül: a világ harmadik legnagyobb cápauszony importőre Spanyolország. Ez azért mindenképpen elgondolkodtató.
Véleményem szerint a várható közel jövőben ha különleges, egyedi élőlényeket szeretnénk látni akkor a makró világ felé kell fordulni… Nézze meg mindenki a saját szemével ezt, és ígérhetem, ez is hasonló izgalmakat kínál mint egy „nagyhalas” merülés. Csak nyissuk ki a szemünket, szerezzünk be egy határozót és élvezzük a merülést- hiszen ez még mindig csodálatos!
Képek és szöveg: Selmeczi Dániel
