03 máj 2013

Főszerepben a szürkecápák

A héten a pörölyök háttérbe vonultak és a szürkecápáknak jutott a főszerep, ők viszont helyt álltak rendesen, majdnem minden zátonynál felbukkantak. Az első két nap szelesebb volt, aztán megnyugodott a tenger.

Túra időpontja: 2013. április 22 – 29.
Útvonal: Ultimate Szudán
Levegő hőmérséklete: 35 fok
Víz hőmérséklete: 27 fok
Látótávolság: 30 méter

A szeles idő miatt északon kellett kezdenünk a túrát, ahol semmi áramlás nem volt így a pörölyök elmaradtak, viszont szürkék voltak bőven és egészen testközelből. Miután befutott a többi hajó is Shaab Rumi-ra továbbálltunk Sanganebre. Logan-on volt pöröly, de olyan erős áramlás volt, hogy nem lehetett a platón maradni egy fél percnél tovább. A vissza úton még bíztunk abban, hogy Jibna jó lesz, de itt sem volt áramlás és egy merülés után mentünk is tovább Sanganeb északi oldalára. Itt megjött a szerencsénk és mind a kér csoport látott egy 20-as pörölyrajt.

A jellemzően cápás merülések mellett érdemes megemlítenünk azt is, hogy Cousteau hátrahagyott Precontinent-je évről-évre, hétről-hétre színesebb! Lenyűgöző látvány, ahogy a tenger befogadta, magáévá tette az egykori vízalatti kutatóbázist. Ha valaki egy szudáni búvárszafarira adja a fejét, akkor mindenképpen érdemes megnézni előtte a Precontinent 2 című Cousteau filmet, mert így válik még érdekessebbé élőben is megmerülni a helyet.

1. nap: Precontinent, Rumi, Precontinent
2. nap: Rumi, Rumi, Sanganeb South, Sanganeb South
3. nap: Sanganeb South, Shaab Jibna, Shaab Anbar North, Shaab Anbar Lagoon
4. nap: Logan Reef, Logan Reef, Shaab Anbar South, Shaab Anbar Lagoon
5. nap: Shaab Jibna, Sanganeb North, Sanganeb North, Umbria
6. nap: Umbria, Umbria

Új hét, új remények, jövő héten ismét érkezünk és beszámolunk mindenről amit láttunk.

Ha többet szeretnél megtudni a szudáni merülési lehetőségekről, kattints ide!
Magyar nyelven: www.redseaboats.hu/szudan/
Angol nyelven: www.sudan-diving.com
Oroszul: www.sudan-diving.ru

Ha lemaradtál volna az elmúlt két hét eseményeiről, az alábbi linkeket kattintva pótolhatod:
Delfinek és cápák kereszttüzében
Bevetésen a scooterek!
Multikultúra a hajón
Eiffel-torony Szudánban
Manta, pöröly, barrakúda!
Visszakacsintottak a cápák!
Angarosh a “cápák anyja”
Tökéletes kezdet Szudánban!
Halkavalkád a halak jegyében!

Views: 2279
Author: Hertelendy (Völgyesi) Lívia