Halkavalkád a halak jegyében!

Jelentjük remekül sikerült a harmadik hetünk is! A Nap már bőven a halak jegyében jár és mi hétről-hétre szorgalamasan járjuk a Vörös Tenger szudáni szakaszát (is), hogy halakból minél többet lássunk és mutassunk. Az elmúlt heti terítéken voltak pörölyök nem kevesen, szürkecápák, jackfish és az elmaradhatatlan barrakuda rajok is természetesen. Desszertként még egy Teliholdban is gyönyörködtünk.

Túra időpontja: 2013. február 23 – március 02.
Útvonal: Észak Szudán
Levegő hőmérséklete: 28 – 30 fok
Víz hőmérséklete: 25 fok
Látótávolság: 20 – 30 méter

Erőssebb szélben kezdtünk, kűzdöttünk az elemekkel, ennek ellenére teljesíteni tudtuk az északi tervezett útvonalunk minden egyes állomását. A normális esetben kurta, 4 órás hajóút Suedi és Shambaia között 5,5 óra alatt lett meg végül. Szerencsére a második nap estéjére csillapodott a szél és a hét további részében nyugodt, néha kicsit felhős, de meleg időnk volt.

1 nap: Shaab Suedi; Gota Shambaia; Gota Shambaia
2 nap: Angarosh; Angarosh; Merlo; Gota Shambaia
3 nap: Quita el Banna; Quita el Banna; Blue Belt; Shaab Rumi Preconitinent (éjszaka)
4 nap: Shaab Rumi South Plateau 2 merülés, Precontinent ; éjszaka a lagúnában
5 nap: Shaab Rumi; Sanganeb dél; Sanganeb dél; Umbria
6 nap: Umbria

A héten is a nagyhalak álltak figyelmünk fókuszában, fürkésztük a nagy kékséget körülöttünk ahol csak cápák felbukkanására számítottunk. Angarosh-nál 20 pörölyt számoltunk, Quita El Banna-nál 10 csinos példány 3-4 méterre körözött felettünk, Rumi is hozta a formáját, ezen a héten újra tiszteletüket tették a szürkecápák és 2 – 3 pöröly is a közelünkben úszkált.

Shaab Rumi-n a barrakuda és jackfish rajok látványa szokás szerint mindenkit lenyűgözött. Tiszta volt a víz Cousteau Precontinent-jénél és az Umbria-nál is. Ezen felbuzdulva a teljes roncsot bejártuk.

Új hét, új remények, jövő héten ismét érkezünk és beszámolunk mindenről amit láttunk.

Ha többet szeretnél megtudni a szudáni merülési lehetőségekről, kattints ide!
Magyar nyelven: www.redseaboats.hu/szudan/
Angol nyelven: www.sudan-diving.com
Oroszul: www.sudan-diving.ru

Ha lemaradtál volna az elmúlt két hét eseményeiről, az alábbi linkeket kattintva pótolhatod:
Angarosh a “cápák anyja”
Tökéletes kezdet Szudánban!

Scooterrel a cápák között Szudánban

Azt eddig is tudtuk, hogy a szudáni vizekben hajthatók végre a legjobb merülések, mivel ott található legnagyobb fajgazdagság az egész Vörös Tengerben, az elmúlt hét azonban még a korábbi várakozásainkat is felülmúlta. Még soha ennyi mindent nem láttunk egyszerre! Pörölyök és szirti cápák, delfinek és pilot bánák minden mennyiségben!

Túra ideje: 2012. május 12 – 19.
Célja: Szudán – Északi búvárszafari
Levegő hőmérséklet: 35 fok
Vízhőmérséklet: 28-29 fok
Látótávolság: 40-60 m

A csoport szerencsére időben, szombat este 22:00 körül érkezett meg az Andromeda-ra, így nem volt gond vasárnap reggel a korai indulással sem. A szokott útvonalon haladtunk és már Shaab Suedi felé egyből delfinek kíséretében. Check dive Shaab Suedi-nál, második merülés és az éjszakai Gota Shambaia-n.

Hétfő reggel két merülés Angarosh-nál az első egy pöröly rajjal. Utána Merlo Zátonya – ahol állnadóan kiváncsi cápák hemzsegnek a buja tengeri élővilágban – majd Gota Shambaia volt a soros.

A következő reggelen Qita El Banna-n csobbant a csapat először. Szirtfalai meredeken omlanak le, hatalmas koralltelepek terjeszkednek rajta, valamint rendszerint rengeteg cápa és más hal nyüzsög arrafelé. Egy magányos pöröllyel merült a csapat. Utána Shaab Suedi Blue Belt – ahol a legfőbb látványosság a 2545 tonnás Blue Belt teherhajó roncsa – majd Shaab Rumi Precontinent-jét merültük még aznap délután és éjszaka. Ilyen jó látótávolság talán még egyszer sem volt ezen a helyen az idei szezon alatt.

A szerdai napot a megszokott módon Shaab Rumi-n töltöttük, termetes halak társaságában a megszokott cápa mennyiséggel – nagy pöröly rajjal, szürke szírticápákkal – és egyebek között óriás púposfejű papagájhalakkal és szerencsére ezúttal csak gyenge áramlatban.

Az egyik vendégünk egy scooter-t is hozott magával, amivel remekül szórakozott az egész csapat a héten. Repültek, vonatoztak víz alatt, amit a mellékelt videón is láthattok.

Csütörtök reggel még egy merülés Shaab Rumi-n, ahol ismét szemet képráztató és méretű pörölyraj vonult el mellettünk. Következett a Port Sudan-tól kb. 30 kilométerre északkeletre fekvő Sanganeb óriási atolljának északi és déli része. Északon, hogy ismételjük önmagunkat – egy 30-as pörölyrajba ütköztünk, a dél-i oldalon jelenleg nagyjából 100 titan trigger fészkel…ebből kifolyólag ez igen látványos, de nagyon óvatos merülés volt. Éjszakai és az utolsó nap az Umbria roncsánál, ahol megintcsak kiváló látási viszonyok és búrjánzó tengeri élővilág fogadott.

A héten kollégánk, Selmeczi Dániel is az Andromeda-n tartózkodott, így a heti képanyagot ezúttal neki köszönjük 🙂

Ha többet szeretnél megtudni a szudáni merülési lehetőségekről, kattints ide!
Magyar nyelven: www.redseaboats.hu/szudan/
Angol nyelven: www.sudan-diving.com
Oroszul: www.sudan-diving.ru

Tökéletes cápa-statisztika

Teknőskíséret, kis barlangok, áramlatos merülések és meglepetésre a héten ismét tökéletes cápa-statisztika 🙂 Az utolsó este a vendégek átvették az uralmat a konyha fölött és megvendégelték a személyzetet egy ínycsiklandozó vacsorával.

Túra ideje: 2012. április 28 – május 05.
Célja: Szudán – Észak-i búvárszafari
Levegő hőmérséklet: 30 – 35 fok
Vízhőmérséklet: 27 fok
Látótávolság: 20 m

Vasárnap hajnalban a csoport viszonylag hamar, már 1:30-kor megérkezett az Andromeda fedélzetére. Aznap reggel a megszokott útvonalon indultunk el a check-dive-ra. Első merülés Shaab Suedi Fasma-n, amit Gota Shambaia követett.

Hétfőn reggel Angarosh-nál csobbantunk, ahol a nagy kékségbe kiúszva 35 méteren megpillantottuk az első nagyobb pöröly-csapatot. Egyből nagy élet kerekedett, csattogtak a vakuk és készültek a sorozatfelvételek. Második merülés Angarosh-nál a reggeli emlékeket idézte. Ezután Merlo déli oldalánál bukfenceztünk hátra a zodiak-ból egy nagyon kellemes mozizós merülésre. Egy kiváncsi teknős kíséretben, gyönyörű, apró kis barlangok mellett sodródtunk az áramlattal. A felszínről beszűrődő, cirkáló napfény mindenkit elkápráztatott. Éjszakai merülés a Shambaia zátonynál.

Kedden, mivel megerősődött a déli szél, elindultunk visszafelé. Quita El Banna-n – nem kis meglepetésre – egy újabb pörölytalálkozó tette tökéletessé a reggeli merülést. Következett Shaab Suedi és a Blue Belt, népszerűbb nevén Toyota roncs. Víz alatt hamar rájövünk, mi az oka az elnevezésnek. A merülés során Toyota autók és darabjaik vannak szétszóródva a tengerfenéken. Az autókat nem lenne érdemes felcipelni újra a felszínre, hiszen a Blue Belt nevű szállító hajó a 70-es években süllyedt el, így a szállított járművek mai használatra aligha lennének alkalmasak. A roncs legmélyebb pontja 90 méter mélyen fekszik. A merülés szépségét a természetes szépségben pompázó lágykorallok növelik.

Következett Shaab Rumi – Cousteau Precontinent-je, a száz arcú merülőhely, ezúttal nem kicsit áramlatos környezetben. Itt közel negyven évvel ezelőtt használt eszközöket, víz alatti robogók garázsát, Cousteau-ék víz alatti szállását és cápafigyelő ketreceket figyelhetünk meg. Az erős áramlat miatt aznap az éjszakai merülés elmaradt.

Csütörtökön Shaab Rumi-nál az áramlat rendesen megizzasztotta a csapatot, de a rengeteg szürke cápának köszönhetően a plató fölött ezzel senki sem foglalkozott. Az edzettebb csapat kiúszott a kékbe, ahol nagyjából 50 pöröly cirkált egyidőben.

Péntek reggel Shaab Rumi, pörölyökkel és szürkékkel, majd irány Sanganeb. Az erős áramlat miatt elég rossz volt a látás, így egy merülés után már mentünk is az Umbriára megmerülni a gyönyörű roncsot, amit a heti videón is láthattok.

Ha többet szeretnél megtudni a szudáni merülési lehetőségekről, kattints ide!
Magyar nyelven: www.redseaboats.hu/szudan/
Angol nyelven: www.sudan-diving.com
Oroszul: www.sudan-diving.ru

Riport Szudánból 2.

Hajnali 4 óra vasárnap. A csoport megérkezett a hajóra. Ugyanaznap reggel szeles időben és nagy hullámzásban futott ki a hajó Shaab Suedi felé.

Túra ideje: 2012. március 17-24.
Célja: Szudán – Északi szafari
Hőmérséklet: 28-33 fok
Vízhőmérséklet: 24-26 fok

Délelőtt 11 órakor megkezdődött a breefing, ahol egy részletes és kimerítő eligazítást követően indultunk az első merülésre Shaab Suedi-n, majd kora délután a másodikra ugyanitt. Szudán part menti korallszirtjei nyüzsgő tenger alatti élővilágnak adnak otthon, így már a check dive alatt sem hagyta látvány nélkül a búvárokat.

Második napon már Shaab Rumi-n volt a start, ami a búvárok számára az ellenállhatatlan tenger alatti nyüzsgésével és a nagyhalak örökös jelenlétével a non-plus-ultrát jelenti itt. Ha a búvárkodásnak lenne Mekkája, akkor azt egészen biztosan Shaab Rumi-ban kellene keresnünk.

A zátony hozta, amit mindeki várt. Már az első merülésen a déli platón felbukant egy nagyobb pörölycápa raj, de miközben a plató déli fele úsztunk, a zátony délkeleti oldalán szürke cápákkal is találkoztunk. Ezt követően 3 napig a zátonynál maradt a csapat – szerencsénknek, vagy az időjárásnak köszönhetően – minden merülésen sikerült összefutni legalább egy féltucat szürke cápával a plató fölött és az arra állomásozó pörölyökkel a nagy kékben.

A zátony fölött a több száz tagot számláló barrakuda raj és az érintetlen korallvilág kápráztatta el a merüléseken a csapatot. Reggelenként minden alkalommal jelen voltak a kalapácsfejű papagájhalak. Előfordult, hogy 20-30 darabot is láttunk egyszerre! Egy alkalommal az is tisztán hallható volt, hogy valahol összecsaptak a hímek. A látótávolságra sem volt panasz a szeles idő ellenére, legalább 30-40 méteres távolságban pásztázhattuk a halakat.

1963-ban Shaab Rumi adott otthont Cousteau legendássá vált kísérletének, mely arra próbált fényt deríteni, hogy képes e az ember hosszú időt, több napot a víz alatt eltölteni. A kísérlet felejthetetlen pillanatait követték itt a búvárok végig. Mára már csak a merülő csészealj hangára, néhány halketrec és szerszámoskamra maradt a tengerfenéken, amiket elnézegetve felidézhették a búvárok azoknak az emlékét, akik az elsők között merészkedtek a tenger felszíne alá.

Az épületeket benőtték a korallok, de ettől eltekintve, itt szinte semmi sem változott. Továbbra is rengeteg a hal és bőven láttunk szirtlakó és nyílt vízi fajokat egyaránt. A makrélák és csattogóhalak most is nagy rajokban úsztak.

Sanganeb. Szürke cápa egyből a letörésnél, kisebb szürke cápák a platón és egy több száz fős barrakuda raj, valamint egy több száz fős jack fish raj is látta vendégül a csapatot. A második merülés – annak ellenére, hogy pár órával későb történt – szinte ugyanezt hozta és a csoport legnagyobb megelégedésére szolgált. A fotósok és videósok a merülések után boldogan nézték át felvételeiket.

Umbria. Ahol az Andromeda ismét az egyedüli hajó volt, nem kellett arra számítani, hogy több csoport búvárral is egyszerre kell osztozni a több, mint 60 éve elsüllyedt roncs látványában. Az éjszakai merülés és a másnapi 2 merülés is tökéletesre sikerül, a hajó minden zegzugát sikerült bejárni, kezdve a Fiat autóktól, a pizza kemencéken keresztül a bombák és borosüvegek garmadáján át az egész roncsot egyes egyedül.

Röviden ennyit a második hétről. Folyt. köv.

Ha többet szeretnél megtudni a szudáni merülési lehetőségekről, kattints ide!
Magyar nyelven: www.redseaboats.hu/szudan/
Angol nyelven: www.sudan-diving.com
Oroszul: www.sudan-diving.ru