Vörös-tengeri „nyitnikék”

Kedves Partnereink és Utasaink!

Szeretnénk köszönetet mondani Nektek, amiért az elmúlt időben is folyamatosan tartottátok velünk a kapcsolatot. Elmondtátok hogyan telnek a napjaitok, kérdeztétek hogy vagyunk egészségileg és hogyan éljük túl a turizmus nehéz napjait. Reméljük, hogy Ti is és családjaitokban is mindenki egészséges.

Hamarosan indítanánk a 2020-as egyiptomi hajóbérlési szezont. De ehhez pár dolog elengedhetetlen: tudnunk kell biztonsággal utaznunk, a magyar hatóságok engedélyezzék a turista célú utazást, Egyiptom fogadjon turistákat, legyenek érthetők és tiszták az utazás „teszt” feltételei, legyen repülőjárat.

Mindeközben nagyon hálásak vagyunk azért a rengeteg támogatásért, amit kapunk Tőletek. Az életünk most ugyanúgy telik, mint a Tiétek, próbáljuk átvészelni ezeket a bonyolult és nehéz napokat. ÉS várjuk a biztonságos újra nyitást.

Folyamatosan nyomon követünk minden információt, fejleményt a világ minden tájáról, hogy ehhez igazíthassuk az idei terveinket és a működésünk újraindítását a Vörös-tengeren.

Amíg az iparágunk jelenleg kemény kihívásokkal teli időszakkal nézett és néz folyamatosan szembe, egyre több bátorító és pozitív hírről hallunk és olvasunk. Repülőjáratok indulása, turisztikai célpontok tervei az utazók fogadására, tesztek, kesztyű, maszk…. sok sok információ nap mint nap, de még semmi sem biztos. Viszont már legalább erről beszélgetünk, a HOGYAN-ról, ez is haladás.

Egy másik jó hír, hogy a Vörös-tengernek volt egy kis ideje fellélegezni és regenerálódni, így várhatóan a tengeri élővilág még csodálatosabb lesz, mint eddig. Ez pedig hihetetlen hajózási élményt ígér. Ebből a szempontból az egyik legszebb szezonnak nézünk elébe!

Pozitívan állunk a helyzethez és amint konkrétumokat tudunk, tájékoztatni fogunk Titeket. Vigyázzatok Magatokra, további jó egészséget kívánunk!

Hamarosan jelentkezünk a hajóbérlési lehetőségeinkkel a Vörös-tengeren és világszerte, szállásfoglalásokkal Marsa Shagrában.

Red Sea Boats Holidays Kft. csapata

HAJÓZZ VELÜNK IDÉN ŐSSZEL IS EGYIPTOMBAN! – 2020

Az Andromeda legénysége és guide-jai szeretettel várják a Vörös-tengerre vágyókat idén ősszel is. Itthon már javában tartani fog az ősz és a hideg, esős csúnya idő. De Egyiptomban ez a főszezon. Belecsöppenünk a nyárba, és garantált lesz a fantasztikus nappali levegő és vízhőmérséklet. 

Már csak pár utolsó szabad helyünk van:

  • Október 6 – 13. (vasárnap-vasárnap) – Észak és Tirán útvonal
  • Október 27 – november 3. (vasárnap-vasárnap) – St Johns és Elhinstone útvonal
  • November 3 – november 10. (vasárnap-vasárnap) – St Johns útvonal
  • November 24 – December 1. (vasárnap-vasárnap) – Északi útvonal

Hajóbérléssel kapcsolatban írj nekünk emailt: info@redseaboats.hu címre.

CSALÁDI HAJÓSTÚRA EGYIPTOMBAN (2020.)

Életre szóló élmény az egész családnak! Nyaraljatok együtt lakóhajónkon a Vörös-tengeren 1 hetes családi túráinkon!  Évek óta csináljuk ezeket a túrákat nyáron. Egyre nagyobb rá az igény, mert a családi állapotunk, élethelyzetünk megváltozott. Nem akarunk már egyedül búvártúrára menni. Szeretnénk bevonni a családjainkat is. Jó nézni, hogy a párunk sem unatkozik és a lurkóinkat is alig lehet nap végén kiimádkozni a vízből.

Fehér homokos lakatlan szigeteken kötünk ki és a természet ölén töltjük az egész hetet.  A gyerekek együtt pancsolnak szüleikkel vagy gyerek társaikkal, élvezik a tiszta és meleg tenger adta lehetőségeket. Rácsodálkoznak a Vörös tenger csodáira.

Egy hetes nyaraló program, teljes ellátással családoknak, búvároknak és nem búvároknak egyaránt.  Búvár tanfolyamot végzőnek kiváló lehetőség.

Miért nem hagyományos búvártúra?

Legtöbben a húszas éveinkben kezdtünk búvárkodni és elvarázsolt minket a tenger. Habzsoltuk a látnivalókat és alig vártuk, hogy búvártúrára mehessünk. És ha már ott voltunk, akkor azt mondtuk, hogy merüljünk annyit, amennyit csak lehet. Kerestük a kihívásokat és már a nehezebb, bonyolultabb merülésekre is vállalkoztunk a nagy halakkal való találkozás reményében.

Eltelt 10-20-30 év és kinek előbb, kinek utóbb családja lett. Vagy házastárs, vagy fix kapcsolat, és valahol gyerekek is. Ez megváltoztatta a bandázós búvártúrákat, amikről, kezdtünk elmaradozni. Vagy a nem búvárkodó párunk miatt, vagy a család és kicsi gyerekek miatt.

Ezért kitaláltunk itt a cégünknél egy hajós búvártúrát kifejezetten családoknak. Apuka is merülhessen, anyuka is jól érezze magát, és a gyerekekre is gondoltunk. A hajó nem áll tovább minden merülés után, hanem 2-3 napig egy helyben horgonyoz. Az egyhetes nyaralás alatt így alig megy a hajó. Nem kell aggódni, hogy a hullámzásban elesnek a kisgyerekek, vagy lepottyannak valahonnan. Másrészt így nincs is tengeribetegség.

Hogy telik egy nap a tengeren?

Kikötünk egy-egy sziget mellett vagy védett öbölben és indulhat a vízbe ugrálás, a sznorkelezés, a szigetre motorcsónakozás. Strandolunk a végeláthatatlan fehér homokos szigeteken. Csemetéinknek nem a zsúfolt itthoni strandokon kell nyomorogniuk, hanem a természetben, igazi tengerben játszadozhatnak velünk és egymással.

Az a tapasztalat, hogy ez a típusú együttlét nagyon jót tesz a szülő-gyerek kapcsolatnak. Hasznos, értelmes, élvezetes, egészséges, nem unalmas. Nagy élmény szülőként azt látni, hogy a kisgyerek hogy válik eggyé a természettel.

Ez alatt apuka napi 3-4 merülésen vehet részt. Nem állítom, hogy mindig más merülőhelyen, hiszen napokig nem áll át a hajó más helyre. De aki ismeri például a Gubal szigetet és öbölt Egyiptomban, az tudja, hogy legalább 5-6 különböző merülés hajtható végre a belső és a külső részeken. De ha apuka már merült napi 2-t, lehet, hogy utána ő is szívesen sznorizik a csemetéjével és magyarázza neki a korallok és halak világát élőben.

Dátumok 2020-ban

  • június 21-28. FOGLALHATÓ
  • július 5-12. MEGTELT
  • Július 12-19. MEGTELT
  • július 19-26. MEGTELT
  • Július 26- augusztus 2. MEGTELT
  • Augusztus 2-9. MEGTELT
  • Augusztus 9-16. FOGLALHATÓ
  • Augusztus 16-23. FOGLALHATÓ
  • Szeptember 6-13. FOGLALHATÓ

Árak

  • Hajós túra ára
  • felnőtt ár: 203.600 Ft/fő (590 EUR/fő) + 14% ÁFA
  • 12 éves kor alatt: 136.300 Ft/fő (395 EUR/fő) + 14% ÁFA
  • 2 éves kor alatt: 67.500 Ft/fő (195 EUR/fő) + 14% ÁFA
  • Minden utas által fizetendő díjak még: 40EUR/fő nemzeti park belépő és 50EUR/fő kikötői díj
  • Repülőjegy ára: 129.500 Ft/fő (375 EUR/fő)
  • 2 éves kor alatt: 17.250 Ft/fő (50 EUR/fő) és karban ül, nincs saját ülése

További költségek

  • vízum a hurghadai reptéren 7.750 Ft/fő (25 USD/fő)
  • utasbiztosítás mindenkinek saját igénye szerint
  • borravaló a legénységnek 10.000 Ft/fő (30 Eur/fő) a hét végén

Kisgyerekekekkel is?

Na ha valakik igazán élvezik a hét minden pillanatát, azok a kisgyerekek. Mi 4 hónapos koruk óta hajózunk a gyerekeinkkel és ennek már 4 éve.  Természetesen fokozottan vigyázni kell a déli órákban és óvni őket a leégéstől illetve a napszúrástól. Valamint az egyik szülőnek érdemes mindig rajtuk tartania a szemét, hogy ne csússzon le a lépcsőn, ne pottyanjon vízbe. De itthon is figyelnénk rájuk, ez a kisgyerekes szülői “üzemmód”.

Várjuk kérdéseiteket ezen az e-mail címen: info@redseaboats.hu

MARSA SHAGRA – 2020

A magyar utazók körében is meglehetősen népszerű nyaralási helyszín Marsa Shagra, a dél-egyiptomi búvárfalu, ami a három Eco-lodge Village-ből a leglátogatottabb.

Aki egyénileg is szívesen utazna, bármely dátumra tudunk ajánlatot küldeni. (info@redseaboats.hu)

ÁRAK ÉS RÉSZLETEK

Részletes tájékoztatót szálláslehetőségekről és az árakról e-mailben küldünk. Keressetek minket: info@redseaboats.hu

NAGY INDONÉZ TÚRA – 2020

***Az utazás a covid világjárvány miatt elmaradt.***

Raja Ampat-ot a világ első 5 helye között tartják számon búvárkodás szempontjából, hiszen itt a tenger rendkívül gazdag élőlényekben. Bámulatos korallzátonyai körül több mint 1430 halfaj él. Ez mintegy negyedével nagyobb szám, mint Földünk bármely más, hasonló élőhelyén. Itt egy szerencsésebb merülés során több fajjal találkozhat a búvár (284 a csúcs!), mint amennyit a Vörös-tengerben ismernek.

Ez a terület minden fotós álma, hiszen egy helyen készíthetik különleges képeiket a makro élővilágról, de ugyanakkor nagytestű élőlényekben is bővelkedik a hely. Az óriási halrajok, a manták, teknősök, sas- és tüskés ráják, barrakudák látványa merülésről merülésre szinte megszokott, és egyébként is számos cápafaj rendszeres élőhelyének számítanak a Raja Ampat körüli vizek.

A búvárhajó 42 méter hosszú, 8.5 méter széles, rendkívül kecses hajót vitorlás-motorosnak építették, figyelembe véve a celebesi hajóépítési hagyományokat. A legnemesebb trópusi fák felhasználásával készült, igényes belső kialakításokkal. Összesen négy szint, nyolc kabin, étkező-nappali, teraszok és napozó fedélzet van a hajón. Minden kabin klimatizált és saját fürdőszobával rendelkezik. A kabinok dekoratív kialakítása otthonos érzetet biztosít a vendégek számára. A 14 vendég kényelméről 12 fős személyzet gondoskodik!

A merülési program szerint Sorongban szállunk hajóra, mely a déli féltekén található. Innen is dél felé hajózunk a túra egyik frekventált helyszíne a Misool sziget felé és összesen 10 merülési napon át bonyolítjuk életünk legjobb merüléseit (11 éj a hajón!). Néhány éjszakai merülés is lesz a programban, más napokon a hajózás miatt csak a nappali merülések férnek bele. Az utolsó nap délutánján meglátogatunk az egyik szigeten egy gyöngyfarmot, majd a 12. nap reggelén sajnos elhagyjuk a hajót.

A túra programja alapján Jakartába érkezünk meg a nemzetközi járattal, melyre csoportos jegyünk van. Itt Jakartában egy-egy éjszakát eltöltünk oda- és visszafelé is, mielőtt belföldi járattal elrepülnénk Sorongba, majd vissza, mely város Nyugat-Pápua szigetén található és a túránk kiindulási és befejező helyszíne is lesz. Így összesen 13 éjszakát töltünk el az országban.

Várjuk kérdéseiteket és jelentkezéseteket az info@redseaboats.hu e-mail címen!