Szudán a búvárok Mekkája, ahol egyszerre köszönt minket a múlt és a jelen – 2018-as időpontok

A múlt a korai időkről, kísérletekről és háborúkról mesél

Shanganeben található a Vörös tenger legmagasabb világítótornya. Az angolok 1958 és 1964 között építették, 50m magas. 268 lépcsőn felfelé lépkedve juthatunk a kilátóba, ahonnan 360 fokban körbenézhetünk a csodálatos Vörös tengeren, ameddig a szem ellát.

Sanganeb Lighhouse Red Sea

Az Umbria a egyike a világ leghíresebb roncsainak. Könnyen merülhető, ugyanakkor kiváló állapotban lévő 150m hosszú hajóroncs. A Wingate-zátony védelmében nyugvó, Port Szudán kikötőjétől nem messze található, áramlatoktól mentes, nyugodt vízben pihen.

Az Umbria vesztét a háborgó tenger helyett háborús cselszövések okozták – a hajót ugyanis saját kapitánya süllyesztette el. Az Umbria egyáltalán nem fekszik mélyen, mivel a legmélyebb pontja csupán 36 méteren van, néhány csónakdaruja pedig ki is látszik a vízből. A felső részét akár szabadtüdővel is lehet merülni. A sok fénynek és a jó látótávolságnak köszönhetően a szinte teljesen érintetlenül megmaradt, tengeri élőlényekkel benőtt hajótest kívűl és belül, teljes hosszában bejárható.

Közel 18 tonna lőszer és robbanóanyag található még mindig a rakterében, fél millió Maria Teresa érmékkel együtt.
Az elsõ raktérben repülõgép-bombák, repülõgép-kerekek, szalmába csomagolt tárolóüvegek, elektromos kábelek tekercsei és továbbra is lezárt fadobozok találhatók. A harmadik raktérben található cementes zsákok pedig mára tömör betonná álltak össze. Közvetlenül felettük találhatók a három Fiat 100cc Lunga autó maradványai.

A hajó erdetileg Eritriába készült rakományával és aznap horgonyzott le, amikor Szudán és Olaszország hadba lépett egymással. A szudániak elfoglalták a hajót, majd jött a hír, hogy süllyed a hajó.
Ha szeretnéd személyesen megmerülni ezt a roncsot, velünk idén tavasszal még megteheted.

Precontinent II. – Conshelf II nevű víz alatti állomás a Shaab Rumi zátonyon található, ami ma is igen közkedvelt merülőhely.
Lehet-e tartósan víz alatt élni? Az erre tett kísérletet forgatták a Shaab Rumin 1964-ben és az ekkor készült „Nap nélküli világ” című film mutatott be, és a dokumentum film kategóriában Oscar díjjal jutalmazták. Az hatvanas években megépített víz alatti kutató állomásból mára csak a búvár harang és a scooter garázs található meg a merülőhelyen. A többi elemet kiemelték.

2015 márciusában Cousteau unokája, Fabien és kollégái, barátai jöttek Szudánba, hogy egy hetet velünk töltsenek az Andromeda fedélzetén és végig merüljék ugyanazokat a helyeket, amiket Jacques-Yves Cousteau 50 évvel korábban.

A jelen pedig …

…egy csodálatos ökoszisztéma, vízi élettel teli roncsok, korallzátonyok, amik ma a Föld legnagyobb fajgazdagságú életközösségei közé tartoznak. Pörölyök és szirti cápák, delfinek és teknősök, barrakuda és jackfish rajok minden mennyiségben!

Szabad heteink:
19/03/2018 – 26/03/2018 – Északi túra
30/04/2018 – 07/05/2018 – Best of Szudán
07/05/2018 – 14/05/2018 – Mélydéli túra

Levegő hőmérséklet: 30-35-40 fok
Vízhőmérséklet: 28-29-30 fok
Látótávolság: 20-40 m
Utazás repülővel: Budapest – Dubaj – Port Szudán

Akciós ajánlatunkért keress minket emailen: info@redseaboats.hu -n!

Két hetes fotós szafari Szudánban! (2015. május 18. – június 01.)

Búvárszafari és Fotóműhely Szudánban, a Vörös Tengeren. A tervezett útvonal egy hét ‘Best of Sudan’ és egy hét mélydél, kikötés nélkül, 14 éjszaka az Andromeda fedélzetén! – Új élményeket adunk!

Búvárszafari és fotóműhely SzudánbanSzudán a világ egyik leginspirálóbb vízalatti fotós helyszíne!

A két hetes szafari kiváló lehetőséget nyújt minden fotózás után érdeklődő búvár számára, hogy a látványos merüléseket összekapcsolja egy csodálatos kreatív élménnyel és újabb tapasztalatokkal. Akár lelkes, kezdő, haladó, vagy profi fotós vagy, csatlakozz ehhez a speciális túrához és garantáltan életre szóló élményben lesz részed!

Selmeczi Dániel fotóműhelyA túrán részt vesz a többszörös díjnyertes fotós, Selmeczi Dániel is, akinél jobban kevesen ismerik a Szudán-i merülőhelyeket. Elvezet a legjobb helyszínekre és aki igényli, annak ötleteket, tanácsokat, illetve visszajelzést ad az elkészült képekhez.

A túra időpontja: 2015. május 18 – június 01.
Útvonal: Best of Sudan + Mélydél
Kikötő: Port Sudan

UTAZÁS
Utasaink számára mi intézzük a szudáni vízumot. Port Sudan-ba Dubai-on keresztül Bécsből, vagy Budapestről lehet eljutni.

A túrát haladó, vagy legalább 50 merüléssel rendelkező búvárok számára ajánljuk.

Tervezett merülôhelyek: Sanganeb, Shaab Jibna, Shaab Ambar, Keary, Logan, Protector és Preserver zátonyok, Bara Musa Saghir, Karam Masamirit, Ghab Abi sziget, Dahrat Qab sziget, Qab Miyum, Dahrat Abid, Dahrat Ed Dak Hilat, Ed Domesh Shesh sziget, Shaab Loka, Bara Musa Kebir, Shaab Tawil, Nakhalat Pinnacle, Pender zátony, Umbria

További infó és jelentkezés a túrára: info@redseaboats.hu címen.

Egy kis bepillantás szudáni búváréletbe:

Elindult az őszi szezon Szudánban!

A legelső őszi hetünket Szudánban kivételesen nagy várakozás és kiváncsiság előzte meg, hiszen Szudánban ősszel most csináltunk előszőr egy hetes mélydéli szafarit. Tavasszal már többször is végigjártuk ugyan ezt az útvonalat, de az ősszel kapcsolatban csak elképzelésink voltak arról, milyen lesz odalent mélydélen az Eritrea-i határ közelében pontosan. Mire számíthatunk, mit láthatunk, milyen időjárás, látótávolság lesz és hány fokos tengerbe ugorhatunk?

Naplemente SzudánLevegő hőmérséklete: átlagosan 36 fok
Víz hőmérséklete: 30-31 fok egészen 40 métereig
Látótávolság: meglehetősen változó a közepestől a kitünőig
Túra időpontja: 2014. október 6 – 13.
Túra útvonala: Szudán – mélydél
Hajó: Andromeda

Azt tudjuk, hogy ebben az időszakban gyakori a manták felbukkanása akár csoportosan is északon és éppen emiatt annyira népszerű ez az útvonal. Na de amit délen láttunk, az is megér egy misét 🙂 Gyönyörű korallvilág és páratlanul gazdag halrajok fogadtak, a merülések végén pedig szó szerint úgy kellett kikönyörögni a vízből a búvárokat!

Selyemcápa SzudánA hajót kísérő delfinraj, a merülések során pedig cápa, ezerszínű korallvilág, több száz egyedet számláló halrajok, mesebeli naplementék, végtelen nyugalom és tökörsima tenger feledtette el mindenkivel a hátrahagyott rohanó civilizációt.

És mivelhogy ez egy igazi felfedező túra volt, mélydél titkait kutattuk, rá is bukkantunk egy teljesen új zátonyra: Farsa Andromeda-ra!

Delfinek SzudánbanBúvárcsapatunk a hajón is ugyanolyan tarka-barka volt, mint a látnivaló víz alatt, de tökéletes békében és vidám hangulatban telt el az első hetünk származástól és bőrszíntől függetlenül. Köszönjük, hogy velünk voltatok!

BúvárcsapatHETI TIPP: Miután néhány utasunk azt tervezte, hogy a búvárszafari után tovább időzik Szudánban és felderíti a helyi nevezetességeket is, hangsúlyoznunk kell, hogy az a szudáni vízum, amit mi intézünk, csak az alábbiakra érvényes:

– csak a Vörös Tenger Port Sudan-i régiójában való tartózkodásra
– és csak a búvárszafari időtartamára

Nem érvényes azonban Port Sudan kívűli területekre és a szafarit megelőző, vagy utáni időszakra sem.

Amennyiben valaki tovább szeretne maradni és utazni Szudánban, ezekről a tervekről feltétlenül előzetesen tájékoztasson minket. Ebben az esetben ugyanis a vízumot a Szudán-i Nagykövetségen kell megigényelni.

Búvárszafari Vörös TengerA heti programunk:

Kedd:
1. Shaab Ambar lagoon check dive
2. Shaab Ambar South
3. Night Dive

Szerda:
1. Dahrat Abid
2. Dahrat Abid
3. Darraka
4. Darraka night dive

Csütörtök:
1. Habili Dahrat Abid
2. Quab Miyum
3. Habili Dahrat Abid

Péntek:
1. Dibsel
2. Dibsel
3. Protector

Szombat:
1. Protector
2. Farsa Andromeda
3. Jibna
4. Umbria éjszakai merülés

Vasárnap:
1. Umbria
2. Umbria

 

Lélegzetelállító felvételek Szudánból!

A héten nem csak jó híreket és lélegzetelállító felvételeket kaptunk Szudánból, egy friss, ropogós, meglepi videó érkezett…méghozzá madárháton. Így, ahogy mondjuk!

Egy helikopter is vendégeskedik ugyanis a hajón és már ezidáig is gyönyörű légi felvételeket készített Shaab Jumna-ról, az Umbria-ról és az Andromeda-ról. Az egyik videót itt meg is nézhetitek.

Shaab Rumin és Sanganeben is elkezdődött a Barna Márványos Sügerek (ephinephelus fuscoguttatus) ívási szezonja, így kb.: 50-80 darab, hozzávetőlegesen 50-80 cm-es sügerek borítják a platót.

Barna Márványos SügerekShaab Rumi-n ismét feltünt egy régi “haver”, akivel már 3. éve minden évben találkozunk: egy óriási, viharvert barrakuda. Idén különösen barátságos és hagyja magát akár pár cm-ről fotózni.

Shaab Rumi baracuda
Kb 10 db szürke szírt cápa őrzi a békét Rumin, a kékben kb 5 pörölyt láttunk, de óriasi élet van a platón. Sanganeb északon sikerült egy 20 fős pöröly rajba belefutnunk. Sanganeb déli platón pedig 2-3 szürkébe es igen pezsgő életbe, minehhez pedig kitünő látotávolság párosult.

Sanganeb scuba reef
Heti TIPP:
Milyen búvárruha ajánlott Szudánban?
Májusban és júniusban a legtöbb búvárnak elég a shorty. Február és április között általában elég a 3 vagy 5 mm-es hosszú búvárruha.

Erre jártunk a héten:

Merülőhelyek Vörös Tenger
LAST-MINUTE AJÁNLATUNK
2014. Május 05- 12. Andromeda – Ultimate túra Szudánban
Jelentkezni legkésőbb április 30.-ig lehet. Foglalj telefonon, vagy e-mailen!

Ha többet szeretnél megtudni a szudáni merülési lehetőségekről, kattints ide!
Magyar nyelven: www.redseaboats.hu/szudan/
In English: www.sudan-diving.com
In Russian: www.sudan-diving.ru

2014 első nagy bejelentése!

Epedve vártuk, hogy megoszthassuk Veletek a hírt, hiszen hónapok óta készülünk rá! Meghoztuk a nagy döntést! A nagy érdeklődésre való tekintettel 2014 első felében már mindkét hajóval – az Andromeda-val és a Cassiopeia-val is Szudánban leszünk!

Újdonság haladó ügyfeleinknek!

Nem kell átutaznod a világ másik oldalára ahhoz, hogy újdonságokat fedezz fel víz alatt.
Szudán még friss, ropogós, ÉRINTETLEN!

Tavasszal a látnivaló GARANTÁLT!
Pörölycápák, szirtcápák, szürkecápák, humphead papagájhalak, delfinek egyaránt sűrűn előfordulnak és akkor még a gigantikus barakudarajokról, a folyamatosan pulzáló zátonyvilágról nem is beszéltünk.

A világ LEGJOBB merülőhelyei egy helyen!

Szerintünk Szudánban vannak a világ LEGKALANDOSABB merülőhelyei. Ha valaki tud jobbat, kommentálja ide! Az élmény pedig minden híresztelés ellenére megfizethető!

Szudán búvárszafari

  • Legendák kelnek életre: Hans Hass cápás merülései, Cousteau víz alatt felépített birodalma
  • Cápáktól nyüzsgő zátonyok: Shaab Rumi, Angarosh
  • Világhírű roncs: hullámsírjában nyugvó Umbria
  • Ezer színben pompázó lágykorallok tengere

Valódi eredményeink, amiket már elértünk Veletek:

  • Az elmúlt 7 szudáni szezonban…
  • összesen 112 hét túra során…
  • 2500 elégedett ügyfelet szolgáltunk ki…
  • 23 különböző országból…
  • 4 földrészről és…
  • …az utasok 99,5% szívesen ajánlja szolgálatásainkat barátainak és bármikor visszatérne!

Shark_sudan

Mindent intézünk helyetted!

Intézzük a szudáni vízumodat, engedélyeket és az adókat. Kairóban intézzük a transzferedet a reptér és a szálloda között, a reptéri asszisztenciát, valamint a Kairó – Port Sudan – Kairó repjegyeket. Port Sudan-ban helyi partnerünk szolgálja ki az igényeidet.
Lehetőség van Dubai-i átszállásra Bécsből – sőt, ha szeretnéd, az egészet meghosszabíthatod egy Dubai-i városnézéssel!

Biztonságban vagy!

Port Szudán teljesen biztonságos! Bármilyen forrongástól 3000 km-re van. Mindössze egy 20 perces buszút választja el a hajót a reptértől. A kapitány, a guide-ok és a legénység jelenlétét, tapasztalatát és a legmagasabb szintű szakmai tudását garantáljuk a teljes szezonban. Fokozott biztonságodat a merülések során viselt búvárkereső készülék biztosítja.

Erősségeink Szudánban:

    • Túráink Port Sudan kikötőjéből indulnak
    • 7 különböző szafari útvonal
    • Nem számolunk felárat a merülőhelyekért
    • Minimum 4 éjszakai merülést ajánlunk (kivéve az első és az utolsó napon)
    • Biztonságos búvárkodás
    • Magyarul beszélő guide
    • Nitrox membrán, 15 L-es palackok, scooter bérlés
    • Versenyképes ár/érték arány

Scooter Red Sea

Elégedett ügyfeleink mondták:

Cousteau bázisa a víz alatt

„Nagyon kellemes és nagyon jó szafarink volt Andromeda-val Szudánban.

Nagyon köszönjük a magasszintű szolgáltatást és a rugalmasságot, amit mutattak, hogy a túra különleges legyen.

Köszönjük.”

(Olaszország – Paolo)

Shaab-rumi

 

„Csak egy gyors üzenet, hogy megköszönjem a szudáni túra szervezését.

Hihetetlenül jól szervezett volt – érkezésünk percétől, míg haza nem indultunk… ez volt a legbarátságosabb és legsegítőkészebb legénység, akivel valaha is találkoztunk.”

(Dél-Afrika – Fiona)

Umbria

„Az egyik legjobb…az egész túra TÖKÉLETES volt!

Külön szeretném kiemelni a kairói partner kíváló munkáját, a Port Sudan-i partnerrel együtt. A legénység nagyon kedves és segítőkész, az ellátás kifogástalan volt, a merülésvezetők kiváló szakemberek!

Hibátlan búvárszafari volt, remek szolgáltatással egybevéve, ez volt életem legjobb szafarija. Ami együttal azt jelenti, hogy a jövőben is Veletek utazunk”
(Spanyolország – José)

Ha úgy érzed, még mindig hiányos a tudásod a szudáni merülésekről és lehetőségekről, akkor olvass tovább Szudánról!

Van kérdésed? Tedd fel hozzászólásban, vagy küldj e-mailt!