Szudán a búvárok Mekkája, ahol egyszerre köszönt minket a múlt és a jelen – 2018-as időpontok

A múlt a korai időkről, kísérletekről és háborúkról mesél

Shanganeben található a Vörös tenger legmagasabb világítótornya. Az angolok 1958 és 1964 között építették, 50m magas. 268 lépcsőn felfelé lépkedve juthatunk a kilátóba, ahonnan 360 fokban körbenézhetünk a csodálatos Vörös tengeren, ameddig a szem ellát.

Sanganeb Lighhouse Red Sea

Az Umbria a egyike a világ leghíresebb roncsainak. Könnyen merülhető, ugyanakkor kiváló állapotban lévő 150m hosszú hajóroncs. A Wingate-zátony védelmében nyugvó, Port Szudán kikötőjétől nem messze található, áramlatoktól mentes, nyugodt vízben pihen.

Az Umbria vesztét a háborgó tenger helyett háborús cselszövések okozták – a hajót ugyanis saját kapitánya süllyesztette el. Az Umbria egyáltalán nem fekszik mélyen, mivel a legmélyebb pontja csupán 36 méteren van, néhány csónakdaruja pedig ki is látszik a vízből. A felső részét akár szabadtüdővel is lehet merülni. A sok fénynek és a jó látótávolságnak köszönhetően a szinte teljesen érintetlenül megmaradt, tengeri élőlényekkel benőtt hajótest kívűl és belül, teljes hosszában bejárható.

Közel 18 tonna lőszer és robbanóanyag található még mindig a rakterében, fél millió Maria Teresa érmékkel együtt.
Az elsõ raktérben repülõgép-bombák, repülõgép-kerekek, szalmába csomagolt tárolóüvegek, elektromos kábelek tekercsei és továbbra is lezárt fadobozok találhatók. A harmadik raktérben található cementes zsákok pedig mára tömör betonná álltak össze. Közvetlenül felettük találhatók a három Fiat 100cc Lunga autó maradványai.

A hajó erdetileg Eritriába készült rakományával és aznap horgonyzott le, amikor Szudán és Olaszország hadba lépett egymással. A szudániak elfoglalták a hajót, majd jött a hír, hogy süllyed a hajó.
Ha szeretnéd személyesen megmerülni ezt a roncsot, velünk idén tavasszal még megteheted.

Precontinent II. – Conshelf II nevű víz alatti állomás a Shaab Rumi zátonyon található, ami ma is igen közkedvelt merülőhely.
Lehet-e tartósan víz alatt élni? Az erre tett kísérletet forgatták a Shaab Rumin 1964-ben és az ekkor készült „Nap nélküli világ” című film mutatott be, és a dokumentum film kategóriában Oscar díjjal jutalmazták. Az hatvanas években megépített víz alatti kutató állomásból mára csak a búvár harang és a scooter garázs található meg a merülőhelyen. A többi elemet kiemelték.

2015 márciusában Cousteau unokája, Fabien és kollégái, barátai jöttek Szudánba, hogy egy hetet velünk töltsenek az Andromeda fedélzetén és végig merüljék ugyanazokat a helyeket, amiket Jacques-Yves Cousteau 50 évvel korábban.

A jelen pedig …

…egy csodálatos ökoszisztéma, vízi élettel teli roncsok, korallzátonyok, amik ma a Föld legnagyobb fajgazdagságú életközösségei közé tartoznak. Pörölyök és szirti cápák, delfinek és teknősök, barrakuda és jackfish rajok minden mennyiségben!

Szabad heteink:
19/03/2018 – 26/03/2018 – Északi túra
30/04/2018 – 07/05/2018 – Best of Szudán
07/05/2018 – 14/05/2018 – Mélydéli túra

Levegő hőmérséklet: 30-35-40 fok
Vízhőmérséklet: 28-29-30 fok
Látótávolság: 20-40 m
Utazás repülővel: Budapest – Dubaj – Port Szudán

Akciós ajánlatunkért keress minket emailen: info@redseaboats.hu -n!

Bálnaságok Szudánban

Nem az első alkalom idén, hogy Szudánban pilóta-bálnákkal találkoztunk, viszont most sikerült először megörőkíteni a pillanatot. Bálna vagy delfin?  Annyi szent, hogy a pilóta-bálna a természet egyik szeretnivalóan furcsa szülötte: a cetek és delfinek keresztezésének érdekes eredménye.

Pilóta-bálnák SzudánbanElsőre azt hihetnénk, hogy delfint látunk, aztán amikor kiemelkedik a vízből a feje, vagy a farokuszonya, akkor máris felmerülnek első kétségeink. Általában 10 – 15 fős csapatokban úszkálnak, nagyon aktívak és játékosak.

Levegő: 22-30C
Víz: 24-25C
Szél: mérsékelt volt egész héten
Látótávolság: 30m

Shaab Rumi-n előkerültek az első szürke cápák és nem hiányoztak a pörölyök sem, bár a nagyobb, 50-es rajok a héten elmaradtak. Angarosh-on összesen 15 fős csapatba verődtek össze a pörölyök. Hozzátartozik az igazsághoz, el lettünk kényeztetve az elmúlt években 🙂

Sanganeb felé hajózva a nyílt tengeren felbukkan a sanganebi világítótorony, egy atoll, amely a korallzátonyok külső szegélyén áll. A búvárok merülés után szívesen felmásznak a torony tetejébe, hogy onnan szenzációs felvételeket készítsenek, rosszat ugyanis nem lehet.

Sanganeb világítótoronyTürkizkék tenger ameddig a szem ellát, a korallok pedig könnyedén kivehetők az átlátszó, kristálytiszta vízben. Maga az atoll is hallatlanul érdekes, rengeteg pöröly- és szürkecápa él a környéken. Az egyik legbombabiztosabb cápás merülőhely a környéken!

Heti Tipp:
A leggyakoribb hitelkártyákat, mint American Express, Visa és Master Card elég sok helyen elfogadják Szudánban, de fontos előre meggyőződni arról, hogy hol. A hajóinkon csak készpénzt fogadunk el.

Erre jártunk a héten:

Zátonyok SzudánbanLAST-MINUTE AJÁNLATUNK:
2014. március 31 – április 7. Cassiopeia – Északi túra Szudánban
Jelentkezni legkésőbb március 27.-ig lehet. Foglalj telefonon, vagy e-mailen!

Ha többet szeretnél megtudni a szudáni merülési lehetőségekről, kattints ide!
Magyar nyelven: www.redseaboats.hu/szudan/
In English: www.sudan-diving.com
In Russian: www.sudan-diving.ru

Főszerepben a szürkecápák

A héten a pörölyök háttérbe vonultak és a szürkecápáknak jutott a főszerep, ők viszont helyt álltak rendesen, majdnem minden zátonynál felbukkantak. Az első két nap szelesebb volt, aztán megnyugodott a tenger.

Túra időpontja: 2013. április 22 – 29.
Útvonal: Ultimate Szudán
Levegő hőmérséklete: 35 fok
Víz hőmérséklete: 27 fok
Látótávolság: 30 méter

A szeles idő miatt északon kellett kezdenünk a túrát, ahol semmi áramlás nem volt így a pörölyök elmaradtak, viszont szürkék voltak bőven és egészen testközelből. Miután befutott a többi hajó is Shaab Rumi-ra továbbálltunk Sanganebre. Logan-on volt pöröly, de olyan erős áramlás volt, hogy nem lehetett a platón maradni egy fél percnél tovább. A vissza úton még bíztunk abban, hogy Jibna jó lesz, de itt sem volt áramlás és egy merülés után mentünk is tovább Sanganeb északi oldalára. Itt megjött a szerencsénk és mind a kér csoport látott egy 20-as pörölyrajt.

A jellemzően cápás merülések mellett érdemes megemlítenünk azt is, hogy Cousteau hátrahagyott Precontinent-je évről-évre, hétről-hétre színesebb! Lenyűgöző látvány, ahogy a tenger befogadta, magáévá tette az egykori vízalatti kutatóbázist. Ha valaki egy szudáni búvárszafarira adja a fejét, akkor mindenképpen érdemes megnézni előtte a Precontinent 2 című Cousteau filmet, mert így válik még érdekessebbé élőben is megmerülni a helyet.

1. nap: Precontinent, Rumi, Precontinent
2. nap: Rumi, Rumi, Sanganeb South, Sanganeb South
3. nap: Sanganeb South, Shaab Jibna, Shaab Anbar North, Shaab Anbar Lagoon
4. nap: Logan Reef, Logan Reef, Shaab Anbar South, Shaab Anbar Lagoon
5. nap: Shaab Jibna, Sanganeb North, Sanganeb North, Umbria
6. nap: Umbria, Umbria

Új hét, új remények, jövő héten ismét érkezünk és beszámolunk mindenről amit láttunk.

Ha többet szeretnél megtudni a szudáni merülési lehetőségekről, kattints ide!
Magyar nyelven: www.redseaboats.hu/szudan/
Angol nyelven: www.sudan-diving.com
Oroszul: www.sudan-diving.ru

Ha lemaradtál volna az elmúlt két hét eseményeiről, az alábbi linkeket kattintva pótolhatod:
Delfinek és cápák kereszttüzében
Bevetésen a scooterek!
Multikultúra a hajón
Eiffel-torony Szudánban
Manta, pöröly, barrakúda!
Visszakacsintottak a cápák!
Angarosh a “cápák anyja”
Tökéletes kezdet Szudánban!
Halkavalkád a halak jegyében!

Eiffel-torony Szudánban

Klasszikus hetet zártunk Szudánban szürke cápákkal, fehér uszonyúakkal és barrakúdákkal. Az erősebb áramlatok ezúttal elmaradtak, ezzel együtt a pörölyök is, de neheeem, ez nem tántorított el minket, nem maradtunk látnivaló nélkül még így sem!

Túra időpontja: 2013. március 16 – 23.
Útvonal: Észak Szudán
Levegő hőmérséklete: 30 fok
Víz hőmérséklete: 26 fok
Látótávolság: 30 méter

Az erős szél miatt Shab Suedi volt a túra legészakibb állomása. A szokásos reggeli két merülés után máris elindultunk délnek. Bár 30 fok közelében volt a hőmérséklet egész héten, volt néhány nap, amikor fátyolfelhős volt az ég és a klímát sem kapcsoltuk be.

A Sanganeb zátonyrendszert a héten is alaposan körbemerültük, ámbár a 124 korall zátony csoportból még hátramaradt néhány. Híres világítótornyát, az Eiffel-torony kicsinyített változatát természetesen bevettük most is és kattogtattuk a gépeket a magasból szaporán. Elég esztétikus fentről a látvány: a nyílt tenger közepén vagyunk, körbe-körbe smaragzöld korallzátony. Néhány szudáni katona áll szolgálatban a toronyban, 3-4 hónapos műszakban és minden látogatót nagy örömmel fogadnak.

Útvonaltervünk:

1. nap: Shaab Suedi Fasma, Shaab Suedi Fasma, Shaab Suedi Fasma
2. nap: Blue Belt, Shaab Rumi South, Shaab Rumi South, Precontinent
3. nap: Shaab Rumi South, Shaab Rumi South, Precontinent, Shaab Rumi Lagoon
4. nap: Shaab Rumi South, Sanganeb North, Sanganeb West, Sanganeb West
5. nap: Sanganeb North, Sanganeb South, Sanganeb South, Umbria
6. nap: Umbria, Umbria

Szinte minden merülőhelyet már-már szokás szerint egyedül, vagy egy hajóval kellett megosztanunk. És a víz alatti állatvilág … Hát az természetesen ezúttal is csodálatos volt. A merüléseink nagy többségében találkoztunk szürke szirticápával, vagy a jellegzetes fehéruszonyú cápával. A rengeteg színes apróhal mellett szinte minden merülésnél további nagytestű hallal találkoztunk. Így szembe jött velünk rengeteg hatalmas napóleon hal, óriási falkába verődött barracuda és jack fish raj is. Ezek alapján gondolom nem nehéz elképzelni, hogy szinte minden nappali merülésünk önmaga volt a csoda. Az éjszakai merüléseknél is volt érdekesség: spanyol táncos, rákok, tűzhalak, barrakúdák és szivárvány színű csigák.

Új hét, új remények, jövő héten ismét érkezünk és beszámolunk mindenről amit láttunk.

Ha többet szeretnél megtudni a szudáni merülési lehetőségekről, kattints ide!
Magyar nyelven: www.redseaboats.hu/szudan/
Angol nyelven: www.sudan-diving.com
Oroszul: www.sudan-diving.ru

Ha lemaradtál volna az elmúlt két hét eseményeiről, az alábbi linkeket kattintva pótolhatod:
Manta, pöröly, barrakúda!
Visszakacsintottak a cápák!
Angarosh a “cápák anyja”
Tökéletes kezdet Szudánban!
Halkavalkád a halak jegyében!

Scooterrel a cápák között Szudánban

Azt eddig is tudtuk, hogy a szudáni vizekben hajthatók végre a legjobb merülések, mivel ott található legnagyobb fajgazdagság az egész Vörös Tengerben, az elmúlt hét azonban még a korábbi várakozásainkat is felülmúlta. Még soha ennyi mindent nem láttunk egyszerre! Pörölyök és szirti cápák, delfinek és pilot bánák minden mennyiségben!

Túra ideje: 2012. május 12 – 19.
Célja: Szudán – Északi búvárszafari
Levegő hőmérséklet: 35 fok
Vízhőmérséklet: 28-29 fok
Látótávolság: 40-60 m

A csoport szerencsére időben, szombat este 22:00 körül érkezett meg az Andromeda-ra, így nem volt gond vasárnap reggel a korai indulással sem. A szokott útvonalon haladtunk és már Shaab Suedi felé egyből delfinek kíséretében. Check dive Shaab Suedi-nál, második merülés és az éjszakai Gota Shambaia-n.

Hétfő reggel két merülés Angarosh-nál az első egy pöröly rajjal. Utána Merlo Zátonya – ahol állnadóan kiváncsi cápák hemzsegnek a buja tengeri élővilágban – majd Gota Shambaia volt a soros.

A következő reggelen Qita El Banna-n csobbant a csapat először. Szirtfalai meredeken omlanak le, hatalmas koralltelepek terjeszkednek rajta, valamint rendszerint rengeteg cápa és más hal nyüzsög arrafelé. Egy magányos pöröllyel merült a csapat. Utána Shaab Suedi Blue Belt – ahol a legfőbb látványosság a 2545 tonnás Blue Belt teherhajó roncsa – majd Shaab Rumi Precontinent-jét merültük még aznap délután és éjszaka. Ilyen jó látótávolság talán még egyszer sem volt ezen a helyen az idei szezon alatt.

A szerdai napot a megszokott módon Shaab Rumi-n töltöttük, termetes halak társaságában a megszokott cápa mennyiséggel – nagy pöröly rajjal, szürke szírticápákkal – és egyebek között óriás púposfejű papagájhalakkal és szerencsére ezúttal csak gyenge áramlatban.

Az egyik vendégünk egy scooter-t is hozott magával, amivel remekül szórakozott az egész csapat a héten. Repültek, vonatoztak víz alatt, amit a mellékelt videón is láthattok.

Csütörtök reggel még egy merülés Shaab Rumi-n, ahol ismét szemet képráztató és méretű pörölyraj vonult el mellettünk. Következett a Port Sudan-tól kb. 30 kilométerre északkeletre fekvő Sanganeb óriási atolljának északi és déli része. Északon, hogy ismételjük önmagunkat – egy 30-as pörölyrajba ütköztünk, a dél-i oldalon jelenleg nagyjából 100 titan trigger fészkel…ebből kifolyólag ez igen látványos, de nagyon óvatos merülés volt. Éjszakai és az utolsó nap az Umbria roncsánál, ahol megintcsak kiváló látási viszonyok és búrjánzó tengeri élővilág fogadott.

A héten kollégánk, Selmeczi Dániel is az Andromeda-n tartózkodott, így a heti képanyagot ezúttal neki köszönjük 🙂

Ha többet szeretnél megtudni a szudáni merülési lehetőségekről, kattints ide!
Magyar nyelven: www.redseaboats.hu/szudan/
Angol nyelven: www.sudan-diving.com
Oroszul: www.sudan-diving.ru